Creativity

Innovation

Originality

Imagination

 

Salient

Salient is an excellent design with a fresh approach for the ever-changing Web. Integrated with Gantry 5, it is infinitely customizable, incredibly powerful, and remarkably simple.

Download

Tizennyolc évvel ezelőtt döntöttek úgy, hogy július 15-ét, a bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. törvénycikk kihirdetésének évfordulóját a bírák és az igazságügyi alkalmazottak ünnepnapjává nyilvánítják. Ugyanezen a napon veszi kezdetét a bíróságokon a törvénykezési szünet, amely augusztus 20-ig tart. Befolyásolja-e a szünet a határidőket, leáll-e teljesen ilyenkor az ítélkezés?

A törvénykezési szünetnek a polgári ügyekben a határidő számításánál van jelentősége. Ez pedig azt jelenti, hogy a polgári perekben az ítélkezési szünet ideje a felekre nézve megállapított határidőbe nem számít bele, tehát a határidők számításakor ez az időszak nem vehető figyelembe. Ha például a hónapokban vagy években megállapított határidő az törvénykezési szünet ideje alatt járna le, a határidő a következő hónap azon napján jár majd le, amely számánál fogva a határidő kezdőnapjának megfelel.

Ez a határidő-számítás azonban a büntetőügyekre nem vonatkozik, és a polgári ügyek között is vannak kivételek. Például ha a felek közösen kérték vagy a törvény kizárja az alkalmazását. Bizonyos esetekben a jogszabály soron kívüli eljárási kötelezettséget ró a jogalkalmazókra, így ezek az ügytípusok kivételt képeznek, vagyis a határidők számításának általános szabályai irányadók az ítélkezési szünet alatt is az alábbi esetekben:

• a soron kívüli ügyek (például az ideiglenes intézkedés, a szülői felügyeleti jog megszüntetése iránti per, a sajtó-helyreigazítási per, a megszüntetett munkaviszony helyreállítására irányuló per, a bíróság elleni sérelemdíj iránti, illetve kártérítési perek, a váltóperek, a kiskorú felperes által indított közigazgatási perek stb.),

• a végrehajtási perek,

• az előzetes bizonyítás,

• egyes nemperes eljárások (például a cégeljárás, a csőd- és a felszámolási eljárás, a végelszámolási eljárás stb.).

A polgári pereken kívül a közjegyzők előtt zajló fizetési meghagyásos eljárásokban sem ketyegnek a határidők a törvénykezési szünetben. Speciálisan érvényesül a szabályozás a közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálata iránti perekben. Mivel ott a keresetlevelet a közigazgatási szervhez kell benyújtani, amely szervek hatósági tevékenysége nyáron sem szünetel, a közigazgatási keresetindításra előírt határidők zavartalanul folynak.

Büntetőügyekben a határidők számítását a törvénykezési szünet nem érinti. A büntetőbírák ez idő alatt is eljárnak az előállításos ügyekben és döntenek a kényszerintézkedésekről (pl. előzetes letartóztatás elrendeléséről, fenntartásáról, vagy a terhelt szabadlábra helyezéséről). A legsürgősebb esetekben tehát ez idő alatt is meghozzák döntésüket a bíróságok, megítélik a határidőhöz kötött sajtópereket is.

A törvénykezési szünet alatt a bíróság elnöke készenléti és ügyeleti beosztás készítésével gondoskodik a bíróság folyamatos működéséről. A kezelőirodák – bár rövidített ügyfélfogadási időben – nyitva tartanak a bíróságokon, továbbá az ügyfelek benyújthatják beadványaikat és betekinthetnek az iratokba. A törvénykezési szünetről és az egyes kezelőirodák nyitvatartási rendjéről az ítélőtáblák, törvényszékek honlapjain olvasható további tájékoztatás.

Weboldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezek információkat szolgáltatnak számunkra, hogy elemezhessük oldalaink látogatottságát. Weboldalunk további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.