2024. április 4-6. között került megrendezésre a MISZK Informatikai és Hírközlési Tagozatának IV. Szakértői Konferenciája Pilisszentkereszten. A Büntetésvégrehajtás Továbbképző Központjának hangulatos környezete és modern konferenciaterme ideális környezetet biztosított a szakemberek számára a tudományos és szakmai párbeszéd megvalósulásához.
A rendezvény – amelyen más tagozatok szakértői is részt vettek - számos olyan hazai (NKE, OKRI, NKI) és külföldi (PHONEXIA, TOVEK) előadó által tartott előadást és bemutatót is kínált, amely lehetőséget adott az informatika gyors fejlődéséből származó kihívások és lehetőségek komplex, az igazságszolgáltatás más résztvevőinek szempontjából történő elemezésére is.
A tematika széles skálát ölelt fel és az első napon többek között a gépjármű fedélzeti integrációról, a hangtechnikai szakértésről, a kibernyomozói szervezet fejlesztéséről esett szó.
A következő napon a programban helyet kapott például forenzikus informatikai eszközök bemutatója, beszélgetés a banki csalásokról, valamint a Microsoft 365 szakértői vizsgálatáról szóló gyakorlati tapasztalatok cseréje. A zárónapon az előadók megosztották gondolataikat a mesterséges intelligencia matematikai alapjairól és a mesterséges intelligencia alkalmazásának lehetőségeiről a marketing és értékesítés területén.
A konferencia összességében nagy hangsúlyt fektetett a gyakorlati eszközök és tapasztalatok megosztására és az aktuális trendek bemutatására az igazságügyi és informatikai területeken, ami lehetővé tette a résztvevők számára, hogy friss információkkal és ismeretekkel bővítsék tudásukat.
Az előadások anyagai az IHT honlap-részén megtekinthetőek.
IHT vezetősége