Creativity

Innovation

Originality

Imagination

 

Salient

Salient is an excellent design with a fresh approach for the ever-changing Web. Integrated with Gantry 5, it is infinitely customizable, incredibly powerful, and remarkably simple.

Download

A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara (MISZK) és a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ (NSZKK) szervezésében október 31-én rendezik meg a Második Országos Kriminalisztikai Szakmai Konferenciát, „Közösen az igazságszolgáltatásért, a bűnüldözésért” címmel a  Nemzetközi Oktatási Központban (1126 Budapest, Böszörményi út 21.). Az intézményen belül nincs parkolási lehetőség. A konferencia résztvevői – az igazságügyi szakértői munkához kapcsolódóan – megismerhetik a nyomozati szak, a kriminalisztika és a kapcsolódó szakterületek legújabb szakmai eredményeit.

Az október végi szakmai konferencia a kriminalisztikai területen már a második lesz. Az elsőt 2015 decemberében a MISZK Kriminalisztikai Szakbizottság és az ORFK Oktatási és Kiképző Központ munkatársai szervezték. A sikeres, százhúsz érdeklődőt vonzó tanácskozáson megjelentek a szakma kiválóságai, akik magas színvonalú előadásokat tartottak. A két évvel ezelőtt megkezdett munka folytatása az újabb konferencia, amelyet a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara és a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ közösen rendez meg.

A konferencia célja 

A szakértői konferencia lehetőséget biztosít a meghívottaknak, az igazságügyi szakértőknek, a bűnügyi technikai szakembereknek, az oktatásban résztvevő munkatársaknak és nyomozóknak, hogy az igazságügyi szakértői munkához kapcsolódóan megismerjék a nyomozati szak, a kriminalisztika és a kapcsolódó szakterületek legújabb szakmai eredményeit.  A szervezők meghívták a rendezvényre más nagyon fontos, meghatározó szakmák, így az Igazságügyi Minisztérium, valamint az ügyészség képviselőit is.

A rendezők a szakmai konferenciával teret biztosítanak a kriminalisztikai szakértés területén dolgozó szakértők, valamint a kapcsolódó, meghatározó szakterületek munkatársai közötti eszmecserére, de arra is , hogy a kirendelő „felhasználó” megfogalmazza gondolatait, elvárásait az igazságügyi szakértő felé.

A konferencia résztvevői

Elnökség:

  • Dr. Agárdi Tamás elnök, Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara
  • Dr. Nagy Gábor főtanácsos, címzetes egyetemi docens, főigazgató, Nemzeti Szakértői és Kutató Központ
  • IM és BM képviselői

Levezető elnök:

  • Dr. Janza Frigyes nyá. r. vezérőrnagy, Belügyminisztérium Oktatási, Képzési és Tudományszervezési Főigazgatóság főosztályvezető, oktatási főszemlélő

Díszvendégek:

  • Dr. Töreki Sándor r. dandártábornok, bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes, ORFK Bűnügyi Főigazgatóság
  • Dr. univ. Dsupin Ottó rendőr dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, címzetes egyetemi docens, Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ igazgatója
  • Dr. Borka Zoltán főtitkár, MISZK
  • Bakos Éva igazgató, Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Szakértői Intézet
  • Dr. Kappillerné dr. Dezsőfi Rita tudományos és technikai igazgató-helyettes, Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szakértői Intézet
  • Dr. habil. Hautzinger Zoltán tanszékvezető egyetemi docens, dékán-helyettes, Nemzeti Közszolgálati Egyetem
  • Baráth István dandártábornok, MH Logisztikai Központ Parancsnok
  • Dr. Fialka György elnök, Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara
  • Romhányi Antal pénzügyőr ezredes, igazgató, Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szakértői Intézete
  • Dr. Tóth Éva ny. kúriai elnök, a fővárosi ítélőtábla tanácselnöke, c. egyetemi tanár, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Deák Ferenc Intézet

Meghívottak:

  • Dr. Szelei Pál r. ezredes (ORFK Bűnügyi Főosztály), főosztályvezető (ORFK Bűnügyi Főigazgatóság)
  • Dr. Gárdonyi Gergely r. ezredes, PHD, Készenléti Rendőrség főosztályvezető (NNI KR)
  • Dr. med. Angyal Miklós r. ezredes, PhD tanszékvezető, egyetemi docens (NKE)
  • Dr. Balláné Prof. habil. Dr. Füszter Erzsébet r. ezredes, rendőrségi főtanácsos, egyetemi tanár (NKE)
  • Lakatos Attila rendőr alezredes, főosztályvezető (ORFK ROKK)
  • Dr. Szokolai Zoltán rendőr alezredes, ORKF Bűnügyi Főosztály Bűnügyi Osztály vezető
  • Dr. Tóth István igazságügyi szakértő (NOK)
  • Dr. Szekér Judit főigazgató-helyettes, főtanácsos (NSZKK)
  • Lontai Márton főigazgató-helyettes, főtanácsos (NSZKK)
  • Dr. Sepsey György főigazgató-helyettes (NSZKK)
  • Vokla János ezredes, MH Bakony Harckiképző Központ Parancsnok
  • Luczay Pénzes Attila elnökhelyettes (MISZK)
  • Dr. Horváth Csaba MISZK elnökhelyettes (MISZK)
  • Dr. Kovács Gábor MISZK elnökhelyettes (MISZK)
  • Radványi Zoltán MISZK elnökhelyettes (MISZK)
  • Dr. Kovács Emese titkár (MISZK)
  • Búti Emese titkár (MISZK)

Meghívott szakmai szervezetek:

IM, BM, ORFK ROKK, NSZKK, MISZK, NBSZ, NKE, NAV, Pest Megyei Főügyészség, MH Logisztikai Központ, Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara, Nemzeti Közszolgálati Egyetem

A konferencia programja

  • 08:00-09:00 - Regisztráció
  • 09:00-09:15 - Konferencia megnyitása  (Dr. Agárdi Tamás, a  MISZK elnöke)
  • 09:15-09:30 - Dr. Janza Frigyes nyá. r. vezérőrnagy, levezető elnök
  • 09:30-10:00 - „Az NSZKK elindult…,  a Nemzeti Szakértői Kutató Központ megalakulása, eddigi működésének tapasztalatai (Dr. Nagy Gábor főtanácsos, címzetes egyetemi docens, főigazgató)
  • 10:00-10:20 - A válóperekben várható büntetőeljárások vizsgálatának tapasztalatai az igazságügyi pszichológus szakértő gyakorlatában (Dr. Agárdi Tamás igazságügyi szakértő, MISZK elnöke)
  • 10:20-10:35 - Szünet
  • 10:35-10:55 - A rendkívüli halálesetek helyszínén végzett orvosszakértői munka készenléti rendszere (Dr. Szekér Judit főigazgató-helyettes)
  • 10:55-11:15 - A nyomszakértő a nyomozásban (Dr. Kátainé Dr. Bán Júlia ügyész)
  • 11:15-11:45 - A szakértő szerepe a nyomozási szakban (Dr. Szokolai Zoltán r. alezredes)
  • 11:45-12:00 - Szünet
  • 12:00-12:20 - Az akkreditálás jelentősége az igazságügyi szakértői munkában (Lontai Márton főigazgató-helyettes)
  • 12:20-12:40 - Új kihívások a kriminalisztikai képzésben (Dr. Angyal Miklós r. ezredes, PhD tanszékvezető)
  • 12:40-13:40 - Ebéd
  • 13:40-14:00 - Kábítószerek, új pszichoaktív anyagok összehasonlító vizsgálati lehetőségeinek kriminalisztikai szempontú elemzése (Rompos Éva igazságügyi vegyész szakértő)
  • 14:00-14:20 - Egy több szakértős írásszakértői vizsgálat tapasztalatai (Dr. Terbe Ernő igazságügyi szakértő)
  • 14:20-14:40 - Az 1956-os esztergomi sortűz fegyverszakértői vizsgálatának tapasztalatai és főbb tanulságai (Dr. Földi Ferenc nyá. mk. ezredes)
  • 14:40-15:00 - A SICAR6 lábbeli és gumiabroncs kódoló rendszer bemutatása (Dr. Fullár Alexandra igazságügyi szakértő)
  • 15:00-15:30 – Az Evofinder rendszer bevezetése a gyakorlatban (Kiss István igazságügyi szakértő)
  • 15:30-15:50 - Bűnügyi technikusok a kriminalisztikai szakértők „szolgálatában” (Mihalik Béla r. őrnagy, Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ)
  • 15:50-16:15 - Kérdések, válaszok és a konferencia zárása

Weboldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezek információkat szolgáltatnak számunkra, hogy elemezhessük oldalaink látogatottságát. Weboldalunk további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.