Creativity

Innovation

Originality

Imagination

 

Salient

Salient is an excellent design with a fresh approach for the ever-changing Web. Integrated with Gantry 5, it is infinitely customizable, incredibly powerful, and remarkably simple.

Download

Az igazságügyi szakértők csaknem másfél évtizedes sérelmét orvosolta a 4/2022. (II. 1.) IM rendelet, amely két lépcsőben emelte a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíját. Ez az összeg 2008 óta négyezer forint volt. Az óradíj a rendelet hatályba lépése, március 3-a után hatezer forintra, 2023. január 1-jétől pedig nyolcezer forintra emelkedett.

Schváb Zoltán, a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara elnökének elnökjelölti programjában is kiemelt helyet kapott a díjrendelet. 2020 december megválasztása után elnökként is több alkalommal jelzéssel élt a jogalkotó felé a szakértői óradíj méltatlanul alacsony szintje miatt.

„Szakértővé válni és szakértőnek lenni idő és folyamatos tanulás, képzés, fejlődés. Egy újonnan, felsőoktatásból kikerülő munkavállalónak szakmai tapasztalatot kell szereznie, illetve a megfelelő kompetencia megszerzéséhez további tanulásra, végzettségi oklevelek beszerzésére van szükség, a kötelezettségek pedig a szakértői státusz megszerzésével nemhogy csökkennének, hanem kifejezetten növekednek is. A szakértői díjnak e kötelezettségek teljesítéséhez szükséges költségeken felül tisztes megélhetést is kellene biztosítania az igazságügyi szakértők részére. Igazságügyi szakértő csak kiemelt szaktudással és jelentős szakmai tapasztalattal rendelkező személy lehet, akinek a munkája kiemelt felelősséggel bír, és ennek tükröződnie kellene az igazságügyi szakértők díjazásában is. A díjmegállapítás alapján megállapítható volt, hogy a társadalom az igazságügyi szakértőket képzettségükhöz és az igazságszolgáltatásban betöltött szerepükhöz képest alulértékeli”

– hangsúlyozta Schváb Zoltán a kamarai tagoknak küldött hírlevelében.

Mint arról korábban beszámoltunk, a jogalkotó elfogadta a kamara módosítási javaslatát, amelynek eredményeként az igazságügyi miniszter módosította az igazságügyi szakértők díjazásáról szóló 3/1986. (II. 21.) IM-rendeletet. Az óradíj 2022. március 3-ától hatezer forintra, míg 2023. január 1-jétől nyolcezer forintra emelkedett.

Egy év alatt tehát duplájára nőttek a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők munkadíjai  is. Például az igazságügyi boncolás és szakvélemény előterjesztése 25 000 forintra, a nyomszakértői vizsgálat 8000 forintra, a kriminalisztikai textilszakértői vizsgálat 9600 forintra emelkedett.

De emelkedett a szakértői költségátalány mértéke is. A rendelet 10. § (1) bekezdése kimondja:

„A szakértő részére a számlával nem igazolható, de szükségszerűen felmerülő költségeinek (posta, telefon, irodaszer stb.) fedezésére költségátalányt kell megállapítani. A költségátalány a szakértő munkadíjának 35%-a, de legfeljebb kétszázezer forint.”

Weboldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezek információkat szolgáltatnak számunkra, hogy elemezhessük oldalaink látogatottságát. Weboldalunk további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.