Creativity

Innovation

Originality

Imagination

 

Salient

Salient is an excellent design with a fresh approach for the ever-changing Web. Integrated with Gantry 5, it is infinitely customizable, incredibly powerful, and remarkably simple.

Download

Már az Országgyűlés előtt van a jövő évi adócsökkentésekről szóló törvényjavaslat. Az adóintézkedések a minimálbér és a garantált bérminimum 2022. évi emeléséről szóló megállapodással vannak részben összefüggésben. A törvénycsomag a Pénzügyminisztérium számításai szerint 2022-ben több mint 750 milliárd forintot hagy az adózóknál.

Íme a módosítás legfontosabb elemei:

2022. január elsejétől újabb négy százalékponttal csökken a munka közterhe. Míg 2009-ben 33,5 százaléknyi adó terhelte a vállalkozásokat, jövőre kevesebb, mint a fele; mindössze 13 százalék. Megszűnik a másfél százalékos szakképzési hozzájárulás, emellett pedig két és fél százalékponttal mérséklődik a vállalkozások által fizetendő szociális hozzájárulási adó. A változtatás nyomán egyrészt csaknem 600 milliárd forint körüli összeg maradhat az érintetteknél, másrészt olcsóbbá válik a munkaerő foglalkoztatása, így a cégek könnyebben vehetnek fel alkalmazottat, harmadrészt megszűnik egy újabb önálló köztehertípus. A szakképzési hozzájárulás megszűnésével úgy szabadul meg egy bonyolult adminisztratív kötelezettségtől a magyar cégvilág, hogy a szakirányú oktatást, illetve duális képzést végző vállalkozások a szociális hozzájárulási adóból lényegében ugyanúgy érvényesíthetik a kedvezményt, mint eddig.

Január 1-től nemcsak a szociális hozzájárulási adó mértéke csökken, hanem többek között az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) szabályai is kedvezőbbekké válnak. A kifizetőt terhelő ekho ugyanis 15,5 százalékról 13 százalékra csökken.

A törvényjavaslat meghosszabbítja a kis- és középvállalkozások kedvezményét a helyi iparűzési adóban, így – ha az Országgyűlés megszavazza - jövőre is automatikusan jár az alacsonyabb, maximum egy százalékos adómérték az érintetteknek. Az intézkedés révén a kkv-ék összességében 150 milliárd forintot spórolhatnak. Jövőre is érvényes az a vállalkozásokat, a családokat és a lakosság védelmét szolgáló szabály, hogy nem alkalmazható az a helyi adórendelet vagy települési adórendelet, amely adómérték emelést vagy az adóelőny szűkítését fogalmazna meg, és 2022-ben sem lesz lehetőség új, eddig nem lévő helyi adó vagy települési adó bevezetésére.

A javaslat szerint a kisvállalati adó kulcsa – további egy százalékponttal – 10 százalékra csökken. A már kivázó vállalkozásoknak 10 milliárd forintot jelent az adómérséklés, és a Pénzügyminisztérium becslése szerint a kedvező szabályok miatt jövőre még több vállalkozás választja a kisvállalati adót.

A törvényjavaslat szerint a babakötvény után járó állami támogatás összege a duplájára – 6 ezer forintról 12 ezer forintra – nő. A babakötvény továbbra is az egyik legjobb befektetés, és nemcsak azért, mert a befizetett összeg 10 százalékával (2022-től maximum 12 ezer forinttal) támogatja az állam, hanem azért is, mert a kamata az előző évi infláció plusz három százalék.

A törvénycsomagról az Országgyűlés a december 13-i héten tartja a zárószavazást.

Torvenyjavaslat.pdf

Weboldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezek információkat szolgáltatnak számunkra, hogy elemezhessük oldalaink látogatottságát. Weboldalunk további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.