Creativity

Innovation

Originality

Imagination

 

Salient

Salient is an excellent design with a fresh approach for the ever-changing Web. Integrated with Gantry 5, it is infinitely customizable, incredibly powerful, and remarkably simple.

Download

Az építkezések és a felújítások számának felfutásával párhuzamosan egyre több a vita is, amikor beruházók és építők, illetve fő- és alvállalkozók nem tudnak megegyezni. Ezt mutatja az is, hogy tavaly, a világjárvány ellenére, csak kismértékben csökkent az olyan vitás helyzetek száma, amikor az egyik fél kérésére egy közjegyző igazságügyi szakértőt rendelt ki, az idei első félévben időarányosan pedig már elérte a 2019-es csúcsot.

Az építkezések és felújítások gyakori velejárója a késedelem, a hibás teljesítés, a szavatossági probléma, és az azzal járó jogi, pénzügyi vita. Mivel az építőiparban sokszor nem egyszerű utólag megállapítani egy-egy probléma okát, a felek már a munkák során próbálnak bizonyítékot szerezni a maguk igazához.

A közjegyzőktől évről évre többen kérik előzetes bizonyítás elrendelését, igazságügyi szakértő kirendelését. Tavaly a pandémia miatt ugyan kismértékben, mintegy tíz százalékkal csökkent az igazságügyi szakértői kirendelések száma, az idei első félévben azonban már időarányosan elérte a 2019-es szintet. Az előzetes bizonyítások száma viszont még 2020-ban, a pandémia alatt is nőtt 2019-hez képest, az idei első félévben pedig időarányosan tovább emelkedett majdnem tíz százalékkal.

Egy közjegyző többféle eljárással is közre tud működni egy építőipari vitánál. Előzetes bizonyítás keretében alkalmazhatók mindazok a bizonyítási eszközök, amelyek a bírósági eljárásban is, azaz például tanúkat hallgathat meg, szemlét tarthat, okiratot tekinthet meg. Kirendelhet igazságügyi szakértőt, aki meg tudja határozni, mi idézete elő az adott problémát, például miért ázik a fal. A közjegyzői eljárásban elkészült igazságügyi szakértői vélemény pedig perdöntő lehet. Emellett ténytanúsítást is végezhet közjegyző, amelynek keretében leírást, fényképet, hang- vagy videofelvételt készít az általa tapasztaltakról, és azt közokiratba foglalja. Például rögzítheti, hogy egy adott pillanatban álltak-e már a falak vagy még csak az alapozás készült el – ezt összevetve a szerződésben vállalt ütemtervvel egyértelműen látható, hogy időben vagy késve húzták-e fel a falakat.

A közjegyzői eljárásokban készült okiratok egy bírósági eljárásban komoly bizonyítékként használhatóak fel. Ráadásul a gyakorlat azt mutatja, ilyen esetekben nagy esély van arra, hogy a vitában álló felek megegyeznek, és nem húzódik el az ügy. – Tapasztalataink szerint az építkezések kapcsán megindított közjegyzői eljárásokkal gyakran elkerülhetőek a hosszadalmas perek, nő a hibásan vagy késve teljesítő fél megegyezési, fizetési hajlandósága. A közjegyzői okiratokat és a szakértői véleményt látva ugyanis belátja, nincs értelme egy hosszú perbe bocsátkoznia, amelynek a végén még annak költségeit is neki kell állnia – mondja dr. Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke.

Igazságügyi szakértő kirendelését gyakran kérik építőipari vitákban vagy balesetek okának megállapítására, de az élet számos területén, például termékminőséggel kapcsolatban és egészségügyi kérdésekben, valamint akár olyan extrém esetekben is hasznos lehet egy független szakértői vélemény, mint egy versenyló termékenységének megállapítása. Előzetes bizonyítás elrendelését szintén gyakran kérik az építőiparban, de egyéb károkozásnál is, például mezőgazdasági vadkár esetén. Ténytanúsítást az építkezéseken kívül számos más helyzetben kérnek a közjegyzőktől, például készülhet tanúsítvány pályázatok bontásakor, zaklató sms-ekről, testületi ülésekről, sorsolásról, közgyűlésekről.

Weboldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezek információkat szolgáltatnak számunkra, hogy elemezhessük oldalaink látogatottságát. Weboldalunk további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.