Creativity

Innovation

Originality

Imagination

 

Salient

Salient is an excellent design with a fresh approach for the ever-changing Web. Integrated with Gantry 5, it is infinitely customizable, incredibly powerful, and remarkably simple.

Download

A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara (MISZK) 2020. augusztus 4-én (kedden) 10 órai kezdettel megismételt küldöttgyűlést tart, amely a meghirdetett napirend vonatkozásában a megjelent küldöttek számára tekintet nélkül határozatképes. A megismételt küldöttgyűlést azért kell megrendezni, mert a 2020. július 21-ére meghirdetett küldöttgyűlésen a 105 küldöttből - a határozatképességhez minimálisan szükséges 53 helyett - csak 52 jelent meg.

A július 21-i határozatképtelen küldöttgyűlésen az 52 küldöttön kívül megjelent egy nem küldött elnökségi tag, a MISZK hivatalának hét munkatársa, továbbá két ügyvéd és két igazságügyi minisztériumi középvezető, valamint a főkönyvelő és egy jegyzőkönyvvezető is. Dr. Borka Zoltán főtitkár tájékoztatása szerint a megjelenteken túl előzetesen még további tizenkét küldött megígérte, hogy eljön, de végül sem saját ígéretének, sem küldötti kötelezettségének nem tett elegett, és távolmaradását vagy akadályoztatását sem jelezte, ami az adott körülményekre és a küldött társaikra tekintettel minimálisan elvárható lett volna. Hat küldött viszont igazoltan maradt távol, akadályoztatásukat előre jelezték. A főtitkár elmondta, hogy az eredménytelen küldöttgyűlés több mint egymillió forint felesleges kiadást jelent majd a MISZK-nek. Azért „csak” ennyi, mert a termet ingyen kapta meg a kamara.

A július 21-i összejövetelen, miután dr. Agárdi Tamás, a MISZK elnöke megállapította a küldöttgyűlés határozatképtelenségét, dr. Baranyi Bertold ügyvéd adott tájékoztatást az új kamarai elektronikus választási rendszerről.

A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara (MISZK) 2020. augusztus 4-én (kedden) 10 órai kezdettel megismételt küldöttgyűlést tart, amely a meghirdetett napirend vonatkozásában a megjelent küldöttek számára tekintet nélkül határozatképes. A COVID-19 koronavírus járvány miatti veszély továbbra is fennáll, ezért a küldöttek egészségének és életének megóvása érdekében a szervezők kérik, hogy minden küldött maszkban vegyen részt a küldöttgyűlésen.

A küldöttgyűlés helyszíne: 1054 Budapest, Báthory utca 10.
Regisztráció: 09.30 - 10.00 óra között.

A küldöttgyűlés meghirdetett napirendje:

  1. A Kamara elnökségének és az elnökhelyettesek által vezetett bizottságok beszámolója a 2019. évi tevékenységéről. (Határozathozatal a beszámoló elfogadása tárgyában.)
  2. A nem elnökhelyettes által vezetett bizottságok elnökeinek és tagjainak beszámolója a bizottságok 2019. évi tevékenységéről. (Határozathozatal a beszámoló elfogadása tárgyában.)
  3. A főtitkár beszámolója a 2019. évi költségvetés végrehajtásáról. (Határozathozatal a beszámoló elfogadása tárgyában.)
  4. A Kamara 2020. évi költségvetésének elfogadása.
  5. A Kamara Alapszabályának módosítása. (Határozathozatal az Alapszabály módosítása elfogadása tárgyában.)
  6. A Kamara Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása. (Határozathozatal az SZMSZ módosítása elfogadása tárgyában.)
  7. Egyebek. (A küldöttek által megtárgyalni kívánt témák határozathozatal nélkül.)

Weboldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezek információkat szolgáltatnak számunkra, hogy elemezhessük oldalaink látogatottságát. Weboldalunk további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.