Madas László igazságügyi repülőgép- és légi üzemeltetési szakértő nem fogadta el, hogy a büntetőbíróság egy repülőgép-balesetre vonatkozó szakvéleményére első-, majd másodfokon is alacsonyabb összegű szakértői díjat állapított meg, mint amennyit igényelt. Megítélése szerint olyan személyek döntenek a munkája díjáról, értékéről, szavahihetőségéről, akiknek nem lehet megfelelő szakértelmük ezen a speciális szakterületen. A szakértői díjat megállapító végzések ügyében ezért a Kúriához, majd az alapvető jogok biztosához fordult jogorvoslatért.

Dr. Kónya István, a Kúria elnökhelyettese 2017. január 26-án kelt levelében (1. melléklet) arról tájékoztatta az igazságügyi szakértőt, hogy a szakértői díjat megállapító határozat ellen külön jogorvoslatnak van helye. A konkrét ügyben – emlékeztetett – a Kecskeméti Járásbíróság szakértői díjat megállapító végzését a Kecskeméti Törvényszék helybenhagyta, tehát a határozat jogerős. Az elnökhelyettes ezt követően arra hívta fel a figyelmet, hogy a rendkívüli perorvoslatok előírásai a szakértői díjat megállapító határozat tekintetében nem alkalmazhatók. Amennyiben a szakértő mégis felülvizsgálati indítványt nyújtana be, akkor azt okának és céljának megjelölésével az alapügyben eljárt elsőfokú bírósághoz kell benyújtani.

Madas László újabb beadványára válaszolva a Kúria elnökhelyettese 2017. február 16-án közölte (2. melléklet), hogy a szakértő – a Be. 417. § (1) bekezdése alapján – felülvizsgálati indítvány előterjesztésére nem jogosult. Vagyis „a törvény nem teszi lehetővé az Ön felülvizsgálati eljárásra vonatkozó kérésének a teljesítését”.

A Kúria a tanácsa 2017. augusztus 21-én kelt végzésében is (3. melléklet) elutasította Madas László felülvizsgálati indítványát, mert „egyrészt nem jogosulttól származik, másrészt a törvényben kizárt”.

2017. szeptember 1-jén dr. Székely László, az alapvető jogok biztosa Madas László beadványára válaszolva levelében (4. melléklet) kifejtette: „Sajnálatosan a rám vonatkozó szigorú hatásköri szabályozás alapján nem nyújthatok Önnek ennél részletesebb jogi útmutatást, mivel ügyében az általam vizsgálható hatóságok nem okoztak az alapjogokkal kapcsolatos visszásságot, a bíróság eljárását pedig nem vizsgálhatom.”

1. melléklet - a Kúria elnökhelyettesének első levele.pdf

2. melléklet - a Kúria elnökhelyettesének második levele.pdf

3. melléklet - a Kúria végzése.pdf

4. melléklet - az alapvető jogok biztosának levele.pdf

 

Weboldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezek információkat szolgáltatnak számunkra, hogy elemezhessük oldalaink látogatottságát. Weboldalunk további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.