A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara (MISZK) július 19-i küldöttgyűlése határozatképtelenség miatt elmaradt, ezért július 27-én 9 órai kezdettel, azonos helyszínen (1054 Budapest, Báthory utca 10.) megismételt küldöttgyűlést tart, amely a meghirdetett napirend tekintetében a megjelent küldöttek számára tekintet nélkül határozatképes.

Július 19-én három küldött hiányzott ahhoz, hogy határozatképes legyen a MISZK soron következő küldöttgyűlése. (A hitelesített jegyzőkönyv és a MISZK elnökének levele a mellékletben olvasható.) A hatvan megjelent küldött önkéntes kezdeményezéssel, értékes véleménycserére és előremutató, tematikus javaslatok megvitatására, megfogalmazására használta fel a közös gondolkodás lehetőségét.

Dr. Agárdi Tamás, a MISZK elnöke elmondta: az első gondolatkör a küldöttek megjelenésére vonatkozó pragmatikus érveket rendszerezte. Fontos eleme volt a hozzászólásoknak, hogy bár a társadalmi ráfordítások szempontjából nem mellékesek az ilyen rendezvények költségei és a szakértői munkaórák, keressük annak módját, hogy a távol maradó küldötteket emlékeztessük vállalásukra. A második téma a minőségbiztosítás gyakorlati megvalósulását érintette. A megszólalók megállapították, hogy elmélyült és sokoldalú módszertani előkészítésre van szükség ahhoz, hogy a különféle szakterületek sajátosságainak megfelelő eredményre jussunk. A harmadik átfogó témakör a kompetenciákról szólt. A kezdeményező küldött ajánlása értelmében önkéntes szakmai műhelymunka kezdődik az Érdekképviseleti Bizottságban a MISZK tagok javaslatainak rendszerezésére, amely módszertani és tartalmi összhangban lesz a Szakterület Felügyelő Bizottság és a tagozatok ez irányú munkájával.

A MISZK elnöke hangsúlyozta, hogy a spontán véleménycsere lényegre törő és szakmailag megalapozott álláspontok kifejtésére adott módot a kollegiális türelem és az együttműködési készség jegyében. Újabb fontos kifejezése ez annak – folytatta –, hogy az igazságügyi szakértők problémafeltáró- és problémavizsgáló készsége különleges érték, amely a szakértői közösség javát szolgálja.

A megismételt küldöttgyűlés napirendi pontjai:

1.   Választások (jelölések megállapítása és határozatok meghozatala)

1.1. A Szakterületet Felülvizsgáló Bizottság egy tagjának megválasztása

1.2. Az Etikai Bizottság egy tagjának megválasztása

1.3. A Fegyelmi Bizottság egy tagjának megválasztása

 2.    A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara Etikai Kódexének módosítása

2.1.  A 2017. július 12. napjáig – szövegszerűen és indokolással – előterjesztett módosító javaslatok megtárgyalása, valamint határozathozatal e módosító javaslatokról.

2.2. Tárgyalás és határozathozatal az elfogadott módosításokkal egységes szerkezetű szabályzatmódosításról.

3.    A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara Etikai Eljárási Szabályzatának módosítása

3.1. A 2017. július 12. napjáig – szövegszerűen és indokolással – előterjesztett módosító javaslatok megtárgyalása, valamint határozathozatal e módosító javaslatokról.

3.2. Tárgyalás és határozathozatal az elfogadott módosításokkal egységes szerkezetű szabálymódosításról.

4.    A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara Fegyelmi Eljárási Szabályzatának módosítása

4.1. A 2017. július 12. napjáig – szövegszerűen és indokolással – előterjesztett módosító javaslatok megtárgyalása, valamint határozathozatal e módosító javaslatokról.

4.2. Tárgyalás és határozathozatal az elfogadott módosításokkal egységes szerkezetű szabálymódosításról.

5.    A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara kamarai tagdíjról szóló szabályzatának módosítása

5.1.  A 2017. július 12. napjáig – szövegszerűen és indokolással – előterjesztett módosító javaslatok megtárgyalása, valamint határozathozatal e módosító javaslatokról.

5.2. Tárgyalás és határozathozatal az elfogadott módosításokkal egységes szerkezetű szabályzatmódosításról.

6.    Főtitkári tájékoztató a költségvetés időarányos végrehajtásáról

7.    A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara Alapszabályának módosítása

7.1. A 2017. július 12. napjáig – szövegszerűen és indokolással – előterjesztett módosító javaslatok megtárgyalása, valamint határozathozatal e módosító javaslatokról.

7.2. Tárgyalás és határozathozatal az elfogadott módosításokkal egységes szerkezetű alapszabály-módosításról.

8.    Tájékoztató a kamarai fegyelmi eljárásokról

9.    Tájékoztató a kamarai etikai eljárásokról

Hitelesített-küldőttgyűlési-jegyzőkönyv - 2017.07.19.pdf

Elnőki-levél-a-küldőtteknek.pdf

Weboldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezek információkat szolgáltatnak számunkra, hogy elemezhessük oldalaink látogatottságát. Weboldalunk további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.