Az igazságügyi pszichiátriai szakértői vizsgálatok módszertani hiányosságai, a szakértői és bírói kompetenciák elhatárolásának bizonytalanságai, valamint a fogyatékossággal élő személyek eljárási jogainak érvényesülése egyaránt alapjogi aggályokat vetnek fel a gondnokság alá helyezési perekben. Az alapvető jogok biztosának AJB-536/2026. számú jelentése ezen problémák összefüggéseit vizsgálja, és intézkedéseket kezdeményez a cselekvőképesség minél teljesebb körű gyakorlásának elősegítése érdekében.
A gondnoksági eljárásokban feltárt rendszerszintű problémák
Az alapvető jogok biztosának vizsgálata egy, a fogyatékossággal élő személyek alapjogainak érvényesülését kutató civil szervezettől érkezett jelzés alapján indult. A beadvány a gondnokság alá helyezési perekben alkalmazott igazságügyi elmeorvosi szakértői gyakorlat hiányosságaira, a szakvélemények közötti jelentős eltérésekre, valamint a bírósági döntéshozatal egységességével kapcsolatos aggályokra hívta fel a figyelmet.
A jelzés szerint a bírósági gyakorlat nem egységes abban, hogy miként határozza meg a szakértői vizsgálat tárgyát, és hogyan értékeli a szakvéleményben foglaltakat. Problémát jelenthet, ha a bíróság a szakértőre olyan kérdések megválaszolását bízza, amelyek valójában jogkérdésnek minősülnek. Ilyen például annak eldöntése, hogy indokolt-e az érintett személy cselekvőképességének korlátozása, illetve mely ügycsoportok tekintetében szükséges a korlátozás. A jelentésben ismertetett tapasztalatok szerint az is előfordul, hogy az ítéletek indokolása lényegében a szakvélemény megismétlésére szorítkozik.
A probléma jelentősége túlmutat az igazságügyi szakértői tevékenység szakmai színvonalán. A gondnokság alá helyezés a nagykorú személy önálló joggyakorlását, személyes autonómiáját és saját ügyei vitelének lehetőségét érintheti, ezért az arról való döntéshez az orvosszakértői megállapítások mellett az egyéni körülmények teljeskörű, jogi szempontú mérlegelése is szükséges.
A hatályos módszertani iránymutatás hiánya
A jelentés egyik központi megállapítása, hogy a gondnoksági perekben végzett igazságügyi pszichiátriai szakértői tevékenységre vonatkozóan a vizsgálat idején nem állt rendelkezésre hatályos Módszertani levél.
Az Országos Igazságügyi Orvostani Intézet 2005. május 31-én kiadta az igazságügyi pszichiátriai szakértői vizsgálatokról és véleményezésről szóló 14. számú Módszertani levelet. Az igazságügyi miniszter tájékoztatása szerint azonban ezt a dokumentumot nem az igazságügyi szakértőkről szóló 2016. évi XXIX. törvényben (Szaktv.) szabályozott eljárásrend szerint fogadták el, ezért nem tekinthető az Szaktv. szerinti módszertani levélnek. A miniszter álláspontja szerint a 14. számú Módszertani levél hatályát vesztette, így 2011 óta nem alkalmazható hatályos módszertani levélként, és a megváltozott jogszabályi környezet miatt is megújításra szorul.
A jelentés ugyanakkor rámutat arra, hogy a korábbi módszertani levél szakmai iránymutatásként továbbra is szolgálhat, különösképpen a Pp. és a Ptk. figyelembevételével. A Klinika igazgatója kiemelte, hogy tapasztalataik szerint az általános szakértői gyakorlat továbbra is követi a már nem hatályos Módszertani levélben foglaltakat, figyelmen kívül hagyva, hogy az új Ptk. a mentális zavar fennállásáról, és annak súlyosságáról várja a szakértő véleményét, és nem az ügyei viteléhez szükséges belátási képességről. Az Orvosszakértői Intézet tájékoztatása szerint a módszertani levelek tartalma főszabály szerint nem kötelező a szakértő számára, az attól való eltérést azonban a szakvéleményben indokolni kell. A már hatályát vesztett módszertani levél alkalmazásának elmaradása önmagában nem kérhető számon a szakértőn.
A jelentés elkészítésekor új módszertani dokumentum kidolgozása már folyamatban volt. A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara elnöke 2021 őszén öttagú bizottságot jelölt ki az új módszertani levél előkészítésére, az Orvosszakértői Intézet pedig elkészített egy, a leendő dokumentum alapjául szolgáló módszertani leírástervezetet. A jelentés szerint azonban a vizsgálat lezárásáig hatályos módszertani levél nem jelent meg.
A módszertani hiányosságok különösen azért jelentősek, mert a szakértői gyakorlatban tovább élhetnek olyan megközelítések, amelyek nem igazodnak megfelelően a Polgári Törvénykönyv hatályos rendelkezéseihez, illetve a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény (CRPD) szemléletéhez.
A mentális zavar, a belátási képesség és a cselekvőképesség elhatárolása
A jelentés egyik legfontosabb kérdése a mentális zavar, a belátási képesség és a cselekvőképesség közötti különbség megfelelő értelmezése. Az igazságügyi miniszter álláspontja szerint az igazságügyi pszichiáter szakértő igénybevételére olyankor került sor, amikor a bírósági és hatósági eljárás folytatásához a jogi probléma megítéléséhez nélkülözhetetlen az eljárásban részt vevő személy személyiségének, elmeállapotának, pszichés és mentális működésének az ismerete.
A mentális állapot vizsgálata orvosszakértői kérdés, vagyis szakkérdés. Az igazságügyi pszichiátriai szakértő feladata annak megállapítása, hogy fennáll-e mentális zavar, milyen jellegű és súlyosságú az, továbbá orvosi szempontból milyen hatást gyakorolhat az érintett személy döntési helyzeteire és az ügyei viteléhez szükséges belátási képességére.
A belátási képesség fogalmát a magyar jogszabályok nem határozzák meg pontosan. A jelentésben ismertetett miniszteri álláspont szerint a fogalom magában foglalja mindazokat a pszichés és mentális képességeket, ismereteket, tapasztalatokat és adottságokat, amelyek segítségével a személy saját érdekeit szem előtt tartva gyakorolja jogait, vállal kötelezettségeket, és dönt személyi vagy vagyoni ügyeiben, illetve a választójoga gyakorlásakor. A belátási képesség jogi következményeinek értékelése azonban nem az igazságügyi pszichiátriai szakértő feladata. A szakértői vélemény bizonyítékként szolgál a mentális zavar fennállására, jellegére és súlyosságára, valamint annak lehetséges hatásaira. Azt viszont, hogy az orvosszakmai megállapítások és az egyéb körülmények figyelembevétele alapján indokolt-e a cselekvőképesség korlátozása, a bíróságnak kell eldöntenie.
A BH2020. 364. számú döntésében a Kúria megállapította, hogy a szakvélemény, mint bizonyíték a mentális zavart bizonyítja, a belátási képesség terjedelmére vonatkozó jogi következmény levonása- a személyi autonómia szükséges és arányos korlátozása- viszont a bíróság feladata.: az érintett személy ügyviteli képességét és a jogi korlátozás szükségességét az egyéb peradatokkal együtt kell értékelni. Az igazságügyi szakértő nem veheti át a bíróság döntési szerepét, és a bíróság sem tekintheti a szakvéleményt a jogi döntést automatikusan meghatározó tényezőnek.
Különösen fontos következmény, hogy a mentális zavar fennállása önmagában nem alapozza meg a belátási képesség korlátozottságát, és a belátási képesség csökkenése sem vezet szükségszerűen a cselekvőképesség korlátozásához. A gondnokság alá helyezés indokoltságát minden esetben az adott személy helyzetére figyelemmel kell megítélni.
A cselekvőképesség korlátozása csak egyéni mérlegelés alapján indokolt
A Polgári Törvénykönyv a cselekvőképesség részleges és teljes korlátozásának eltérő feltételeit határozza meg.
A Ptk. 2:19. § (2) bekezdése szerint a bíróság cselekvőképességét részlegesen korlátozó gondnokság alá azt a nagykorút helyezi, akinek ügyei viteléhez szükséges belátási képessége – mentális zavara következtében – tartósan vagy időszakonként visszatérően nagymértékben csökkent, és emiatt – egyéni körülményeire, valamint családi és társadalmi kapcsolataira tekintettel – meghatározott ügycsoportban gondnokság alá helyezése indokolt.
A Ptk. 2:21. § (2) bekezdése értelmében a bíróság cselekvőképességet teljesen korlátozó gondnokság alá azt a nagykorút helyezi, akinek ügyei viteléhez szükséges belátási képessége- mentális zavara következtében- tartósan, teljeskörűen hiányzik – és emiatt egyéni körülményeire, valamint családi és társadalmi kapcsolataira tekintettel – gondnokság alá helyezése indokolt.
A szabályozásból következik, hogy nem elegendő kizárólag az érintett személy egészségi vagy mentális állapotát vizsgálni. A bíróságnak azt is értékelnie kell, hogy az érintett képes-e önállóan intézni az ügyeit, és ha a belátási képessége csökkent, rendelkezésére áll-e olyan családi, társadalmi vagy egyéb segítség, amely lehetővé teszi az önálló ügyintézést.
A részleges korlátozás esetén a bíróságnak ítéletében konkrétan meg kell határoznia azokat a személyi és/vagy vagyoni ügycsoportokat, amelyekben a cselekvőképesség korlátozását indokoltnak tartja. A korlátozásnak ezért az érintett személy egyéni helyzetéhez kell igazodnia, és nem terjedhet túl azon a körön, amelyben a jogvédelem ezt ténylegesen szükségessé teszi.
A gondnokság alá helyezés tehát nem lehet automatikus következménye valamely diagnózisnak vagy szakértői megállapításnak. A döntésnek a szükségesség és az arányosság követelményeit is figyelembe kell vennie, megőrizve az érintett személy autonómiáját abban a lehető legnagyobb mértékben, amelyet a körülményei megengednek.
Az ügygondnok szerepe a gondnoksági perekben
A jelentés a gondnokság alá helyezési perekben kirendelt ügygondnok jogállásával és feladatellátásával is foglalkozik.
A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 438. § (2) bekezdése alapján a gondnokság alá helyezés iránt indított perben az alperes részére a keresetlevél kézbesítésével egyidejűleg ügygondnokot kell kirendelni. A szabályozás lényeges garanciája, hogy az ügygondnok nem az általa képviselt alperes a perben teljes perbeli cselekvőképességgel rendelkezik.
A szabályozás lényeges garanciája, hogy az ügygondnok nem az általa képviselt alperes helyett, hanem mellette jár el. Az ügygondnok azonban a Pp. értelmében nem minősül jogi képviselőnek. Az érintett személy önállóan is végezhet perbeli cselekményeket, akár az ügygondnok eljárásával ellentétesen is. Az ügygondnok feladata az alperes érdekeinek képviselete, de a jogintézmény nem eredményezi az alperes saját perbeli cselekvőképességének megszűnését.
Az ügygondnok tényleges közreműködése azért különösen jelentős, mert a gondnokság alá helyezés iránti per közvetlenül érintheti az alperes későbbi önálló joggyakorlását. A képviselet hatékonyságához ezért nem elegendő a formális eljárási jelenlét: az érintett személy érdekeinek tényleges megismerése és érdemi képviselete is szükséges. A jelentés azonban megállapítja, hogy az ügygondnokok garanciális szerepe teljesen kiüresedett.
Cselekvőképességgel kapcsolatos célirányos képzések
- igazságügyi szakértők képzése: Az igazságügyi miniszter tájékoztatása szerint az igazságügyi szakértői minősítéshez általános szakértői és jogi képzésben is részesülnek a szakértők. Ehhez vizsgakötelezettség is társul. A szakértők igazságügyi szakértői minőségtől független, szakmaspecifikus képzésben az adott szakmához fűződő ágazati szabályok alapján kötelesek részt venni. A MISZK elnökének tájékoztatása szerint az igazságügyi pszichiáter szakértők egyrészt orvosok, másrészt szakértők: ennek megfelelően eleget kell tenniük a szakmai és jogi továbbképzési kötelezettségüknek.
- bírák képzése: A Bszi. és a Bjt. a bírói függetlenség alapelvét tiszteletben tartva is általánosságban utal a bírák kötelező képzésére. A Bjt. kimondja, hogy a bíró köteles az ítélkező tevékenység gyakorlásához szükséges rendszeres, térítésmentes továbbképzésen résztvenni.
Szakértők, szervezetek álláspontjai – érdekképviseleti szervezetek válaszai
A jelentés ismerteti többek között az AOSZ elnökének, a Down alapítvány elnökének, az ÉFOÉSZ ügyvezető igazgatójának, a Kézenfogva Alapítvány, valamint az ELTE BGGYK dékánhelyettesének válaszait.
A vizsgálat során megkérdezett szervezetek álláspontja megegyezik a döntési kompetenciák megoszlása tekintetében. Véleményük szerint a mentális állapot vizsgálata szakkérdésnek minősül.
A belátási képességgel kapcsolatban a válaszadók többen jelezték, hogy a jogszabályok nem tartalmaznak pontos definíciót a fogalom meghatározása tekintetében. Egyesek álláspontja szerint a belátási képesség a személy mindazon pszichés, mentális képessége, tudása, tapasztalata, amely felhasználásának működtetésével az érdekeit szem előtt tartva jogaival él, illetve kötelezettséget vállal, valamint választójogát is gyakorolja. A szakértők hangsúlyozzák, hogy a bíróság feladata a mentális zavarnak a belátási képesség terjedelmére vonatkozó jogi következtetés levonása. A belátási képesség csökkenése nem elegendő ok a cselekvőképesség korlátozásához.
A Klinika igazgatójának és a többi szakmai szervezet munkatársainak tapasztalatai alapján a döntési kompetenciák megoszlása a szakértő és az eljárő bíróság között nem minden esetben egységes és egyértelmű. Álláspontja szerint felülvizsgálatra szorul a választójog kérdése is.
A fogyatékossággal élő személyek eljárási jogainak biztosítása
A jelentés egyik hangsúlyos megállapítása, hogy a gondnoksági eljárásokban az érintett személyek nem minden esetben kapnak számukra érthető tájékoztatást jogaikról és az eljárás menetéről. Az információhoz és a kommunikációhoz való egyenlő esélyű hozzáférés hiánya megnehezítheti az érintettek érdemi részvételét, és az igazságügyi szakértői vizsgálat megalapozottságára is kihatással lehet.
A fogyatékossággal élő személyek képességeinek és döntéshozatali lehetőségeinek valós megítéléséhez adott esetben nem elegendő a kizárólag orvosi szempontú megközelítés. A jelentésben ismertetett érdekvédelmi és szakmai álláspontok a gyógypedagógiai, szociális és fogyatékosságtudományi ismeretek bevonásának jelentőségét hangsúlyozzák. E megközelítés alapján indokolt lehet olyan multidiszciplináris, vagyis több szakterület ismereteit egyesítő vizsgálati modell kialakítása, amely az egyéni képességekről és szükségletekről átfogóbb képet ad.
A szakemberek arra is felhívták a figyelmet, hogy az érintett személyek személyes meghallgatását és kommunikációját a tényleges képességeikhez kell igazítani. Ehhez hozzáférhető és könnyen érthető tájékoztatásra, szükség esetén támogató eszközök alkalmazására, illetve segítő személyek közreműködésére lehet szükség.
Az eljárási garanciák ugyanis csak akkor képesek betölteni rendeltetésüket, ha az érintett személy ténylegesen megérti az eljárás lényegét, és lehetőséget kap álláspontja kifejezésére. A fogyatékossággal élő személy így nem pusztán a szakértői vizsgálat tárgya, hanem az eljárás aktív résztvevője lehet.
A nemzetközi jogi kötelezettségek és az alapjogi visszásság
Az alapvető jogok biztosa a vizsgálat megállapításait az Alaptörvény rendelkezéseivel és a CRPD követelményeivel összefüggésben értékelte. A jelentés különösen az emberi méltósághoz való jogot, az egyenlő bánásmód követelményét, a fogyatékossággal élő személyek kiemelt védelmének állami kötelezettségét, valamint az igazságszolgáltatáshoz való hatékony hozzáférést érintő követelményeket emeli ki.
A CRPD Bizottság Magyarország második és harmadik összevont időszakos jelentésére vonatkozó, 2022-ben elfogadott záró észrevételei a helyettesítő döntéshozatali rendszer felülvizsgálatára és a támogatott döntéshozatal megerősítésére is felhívták a figyelmet. A Bizottság hangsúlyozta, hogy a fogyatékossággal élő személyek joggyakorlásának biztosításakor tiszteletben kell tartani méltóságukat, autonómiájukat, akaratukat és preferenciáikat.
A jelentés szerint a gondnoksági eljárásokban feltárt problémák nem kizárólag a szakértői gyakorlat technikai hiányosságaira vezethetők vissza. Az eljárások során alkalmazott szemlélet, a hozzáférhető tájékoztatás hiánya, a támogató eszközök és személyek közreműködésének elégtelensége, valamint a szakértői és bírói feladatkörök bizonytalansága együttesen veszélyeztetheti az érintett személyek alapvető jogainak érvényesülését.
Az alapvető jogok biztosa mindezek alapján megállapította, hogy a vizsgálat során feltárt gyakorlat a fogyatékossággal élő személyek vonatkozásában alapvető jogokkal összefüggő visszásságot okoz, továbbá nem felel meg a CRPD 4. cikkéből eredő nemzetközi kötelezettségeknek. A jelentés az igazságszolgáltatáshoz való, másokkal azonos alapon történő hatékony hozzáférés CRPD 13. cikkében rögzített követelményét is relevánsnak tekinti.
Az alapvető jogok biztosának intézkedési kezdeményezései
A feltárt problémák orvoslása és jövőbeni megelőzése érdekében az alapvető jogok biztosa az Ajbt. 31. §-a alapján felkérte az igazságügyi minisztert és a belügyminisztert, hogy biztosítsák és támogassák egy közös munkacsoport felállítását és ütemterv szerinti működését. A munkacsoport feladata a fogyatékossággal élő személyek cselekvőképességük minél teljesebb körű gyakorlását biztosító intézkedések felmérése, előkészítése és nyomon követése lenne, különös tekintettel a CRPD Bizottság 2022. évi záró észrevételeire.
Az alapvető jogok biztosa egyúttal felkérte a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara elnökét, hogy az Ajbt. 32. §-a alapján adjon részletes tájékoztatást az új módszertani levél, illetve az annak alapjául szolgáló módszertani leírás tervezetének készültségi fokáról, szempontrendszeréről és várható közzétételéről.
Következtetések
Az AJB-536/2026. számú jelentés legfontosabb üzenete, hogy a gondnokság alá helyezésről szóló döntés nem vezethető le automatikusan a mentális zavar fennállásából vagy az igazságügyi pszichiátriai szakértő megállapításaiból. A szakértő a mentális állapot orvosszakértői kérdéseit vizsgálja, míg a cselekvőképesség korlátozásának szükségességéről és mértékéről a bíróság dönt az összes releváns körülmény mérlegelésével.
A személyre szabott, szükséges és arányos jogvédelemhez elengedhetetlen a szakértői és bírói kompetenciák egyértelmű elhatárolása, a korszerű szakmai módszertan kialakítása, a támogatott döntéshozatal lehetőségének megfelelő figyelembevétele, valamint a fogyatékossággal élő személyek tényleges és érdemi részvételének biztosítása.
A jelentés által feltárt problémák rendezése ezért nem csupán az igazságügyi szakértői tevékenység fejlesztését igényli. Olyan eljárási és szemléletbeli változásokra is szükség van, amelyek a gondnokság alá helyezéssel érintett személyek emberi méltóságát, önrendelkezését és joggyakorlását a lehető legteljesebb mértékben biztosítják.