Hirdetés

Publikációk

Hirdetés

A szakértő felelőssége

A szakvélemény tartalmi követelményei és a tények megállapításához szükséges kiindulási adatok

Téma:

Az építőipari tevékenység és az építési „produktum” (a kész épület) amellett, hogy mind a megvalósítók, mind a majdani használók részéről jelentős értéket képez, de egyen kár tárgya, vagy okozója lehet, így gyakran lesz (lehet) viták, esetenként peres eljárások alanya. Mindaddig, amíg nincs baj, vagy valami konkrét kár, addig hajlamosak vagyunk elfelejteni a szabályok betartásának fontosságát. Amikor viszont baj van, akkor rögtön bírósághoz, a joghoz fordulunk.

Értékcsökkenés becslése szakértői véleménykérés módszerével

Téma:

A mérnöki létesítményeknek, ezek közül is kivált a mobil adótornyoknak a környező ingatlanokra gyakorolt értékcsökkentő hatásáról több bíróság előtt is per, a perek mögött pedig éles szakmai vita folyik. Az elmúlt 10-15 évben egész falvak, településrészek lakosai indítottak pereket a mobil szolgáltatók ellen, sérelmezve, hogy az általuk telepített adótorony hatásai jelentős értékcsökkenést okoznak ingatlanjaikon.

A kézeredet vizsgálatának új lehetőségei

Téma:

Nemrégiben a tárgyalóteremben történt: az előzményekhez tartozik, hogy nagy értékű ingatlanok, tekintélyes vagyon volt a per tárgya, és a felek közötti vita fókuszában a végrendeleten szereplő aláírás volt. A laikus számára is szembetűnt a végrendelkező korábbi aláírásaitól való markáns eltérés, és ezt a különbözőséget a neves igazságügyi írásszakértő is alátámasztotta véleményével.

"Ostoba halál"

Téma:

A szakértői társadalom keresi "kenyerét" ebben az egyre nehezebb magyar valóságban. Érdeket érvényesíteni, pedig úgy nem lehet, ha csak a "kaptárban" nagy a zsongás. Egyszóval hírt kell adni magunkról kifelé ahhoz, hogy súlyunk legyen. Súlyunk, hogy érdekeinknek érvényt tudjunk szerezni. Egy lehetőség, hogy szakmai munkánk során, megmártózva kissé a jogban is, meglássuk az abban mutatkozó hiányosságokat és keressük - a nyilvánosságon keresztül - a változtatás lehetőségét. Ez a fajta feladatvállalás egy idő után (talán) jogot teremthet arra, hogy ne csak az asztalról leguruló morzsákat lessük. Az alábbiakban egy ilyen, jogszabályi anomáliát bemutató (máig aktuálisnak látszó korábbi, a VGF szaklapban megjelent) cikkemet ajánlom a kollégák figyelmébe.

A közjegyző és az igazságügyi szakértő eltérő szerepe az előzetes bizonyításban

Téma:

A 2008. évi XLV. törvény (továbbiakban Knpt.) hatálybalépése óta több félreértett, egymásnak ellentmondó jogértelmezés olvasható a fenti címbeli eljárásról szóló cikkekben és egyéb kommunikációs forrásokban, mely pontosítása megéri, hogy erről is (akár néhány évtizeddel korábbi és egészen új eset jellemző tapasztalatai alapján) szót ejtsünk.

Képzés vagy útmutatás

Módszertani levél

Ez egy teszt szöveg mindössze, ami arról is szólhatna, hogy lenne-e szükség oktatásra és/vagy módszertani levél kiadására az informatikai szakértői területen.

A penészesedés egészségkárosító hatásai

Tényfeltárás és megoldások

Téma:

A penészesedés hallatán általában irtózni kezdünk, és mindenki kellemetlenségre gondol.

A kellemetlen látványnál azonban sokkal súlyosabb a helyzet! A kiváltó ok minden esetben a nedvesség megjelenése. A következő lépés a nedvesség forrásának megállapítása. A kiváltó okok általában az épületen belül keresendők.

Jusztícia mérlegén csimpaszkodva

Téma:

Az igazságra való törekvésnek, vagy jobbára csak vágynak ezer és ezer formában testet öltő  ábrázolása ismert az ókortól napjainkig.  Ahány alakzat, annyi képi értelmezése a jó és rossz megítélésnek.  Sajátságos, de a különbözőségek ellenére egy közös vonás mégis fellelhető, két központi szereplő van jelen: az igazságot mérlegre tevő istenség és az életek, vagy tettek megítélését szolgáló mérleg. A választott istenség nyílván mindig megfelelt az adott kor vallási irányvonalának, lehetett az akár az ősi egyiptomi Anubis, vagy a máig „szolgálatban állóJusztícia, azonban a mérleg, mint szimbólum, mint az ítélet mutatója időt állónak bizonyult.

Elektronikus aláírás ellenőrzés

Téma:

Még néhány évvel ezelőtt is, ha valaki a grafológusra, íráselemzőre gondolt, akkor egy kézírás felett töprengő, nagyítójával a betűket vallató szakember jelent meg képzeletünkben. Mára már kezd mindinkább elterjedni a komputer támogatta íráselemzés is, és grafológusok, írásszakértők számára mind megszokottabb lesz, hogy a pszichológia mellett olyan alkalmazott és társtudományok ismeretét is felhasználják az írásvizsgálók, mint pl. az informatika, számítástechnika, vagy épp a fizika, írásbiológia.

Az igazságügyi szakértés pszichológiája

Hogyan működnek az igazságszolgáltatás résztvevői

Téma:
Címkék:

Az igazság mérlege kifejezés mindannyiunk számára közismert, használata általánosan elterjedt, Iustitiát gyakorta láthatjuk különböző ábrázolásokon mérleggel a kezében. Az is közismert, hogy Iustitiát bekötött szemmel szokás megjeleníteni, mire a hétköznapok emberének a reakciója: az igazságszolgáltatás vak.