Az új Büntetőeljárásról szóló törvény rendelkezései szerint, ha a bizonyítandó tény megállapításához vagy megítéléséhez különleges szakértelem szükséges, szakértőt kell alkalmazni. A tudomány és technika fejlődésével, illetve az életviszonyok megváltozásával a bíróságok olyan problémákkal kerültek szembe, amelyeket „laikusként” nem tudnak pontosan megítélni - írja cikkében dr. Hurtony Alexandra, akinek a tanulmánya, amely az igazságügyi orvosszakértő szerepe a büntetőeljárásban alcímet viseli, a Bird & Bird, az Új Jogtár és az Arsboni által meghirdetett Cikkíró Pályázat keretében született. 

Az igazságügyi szakértők tevékenységéről szóló 2016. évi XXIX. törvény szerint a szakértő feladata, hogy a hatóság kirendelése vagy megbízás alapján, a tudomány és a műszaki fejlődés eredményeinek felhasználásával készített szakvéleménnyel, a függetlenség és pártatlanság követelményének megtartásával döntse el a szakkérdést és segítse a tényállás megállapítását. Ez a gyakorlatban például a halál beálltának, új pszichoaktív anyag összetételének, kábítószer hatóanyagtartalmának megállapítása, költségvetési csalással a költségvetésnek okozott hátrány kiszámításában valósulhat meg.

Mivel egy tanulmány keretében nem vállalkozhatok az összes igazságügyi szakértő szerepének átfogó és részletes bemutatásra, ezért a saját megítélésem szerint a legérdekesebbet emelném ki; az igazságügyi orvosszakértőt. Munkásságát szintén az előbb említett okból két bűncselekményi kört kiemelve kívánom bemutatni; az élet, testi épség és egészség elleni bűncselekmények – mely a Btk. XV. Fejezetében szabályozott – és a nemi élet szabadsága és nemi erkölcs elleni bűncselekmények mentén, melyet a Btk. XIX. Fejezete tartalmaz.

Az élet, testi épség és egészség elleni bűncselekmények
Ezen bűncselekmények vonatkozásában az átláthatóság szempontjából érdemes elválasztani a halált eredményező bűncselekményeket és azokat, amelyek csupán a testi épséget, egészséget sértik, következményükként sérülés vagy betegség jön létre. A halál beálltának megállapítása számos jogi problémát vet fel; megalapozhatja a büntetőjogi felelősséget, öröklés következhet be annak időpontjában, jogok és kötelezettségek szűnhetnek meg – illetve keletkezhetnek az elhalton kívüli személyeknél. Éppen ezért az orvostudománynak segítséget kell nyújtania a jogtudomány számára a halál beálltának tényének és időpontjának megállapítása során..

Az emberölés egy materiális, azaz eredmény-bűncselekmény. Ez azt jelenti, hogy megvalósulásához az eredmény tehát a halál bekövetkezése szükséges. Azonban nem minden bűncselekmény emberölés, amelynek következménye halál és nem irreleváns a minősítés szempontjából az elkövetés körülményei – illetve az elkövető szándéka, természetesen. A halál, mint eredmény – mint tényállási elem – szerepel többek között az erős felindulásban elkövetett emberölés, emberölés és minősített esetei, halált okozó súlyos testi sértés törvényi tényállásában. De emellett minden bűncselekménynél – ahol ez értelemszerűen lehetséges – megjelenik a halál, mint minősített eset például magzatelhajtásnál, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésnél vagy közlekedési bűncselekményeknél.

Fontos azonban látni, hogy az orvosszakértő szerepe a halál beállta tényének, időpontjának és annak bekövetkezésének a körülményei meghatározására korlátozódik, a bűncselekmény minősítése az igazságszolgáltatás feladata. Azonban ehhez egyes esetekben elengedhetetlen az orvosszakértő tudása. Szolgáljon példaként a 3/2013. számú BJE határozat, mely az emberölést más élet és testi épség elleni bűncselekményektől többek között a cselekmény elkövetése során használt eszköz, a sérülés helye, jellege illetve annak élet kioltására alkalmas mivolta szerint különíti el.

Varga Tibor szerint általánosságban szomatikus (klinikai) és molekuláris (biológiai) halál különböztethető meg. A szomatikus halál a szervezet egészének, mint organizmusnak a visszafordíthatatlan működés leállását jelenti, tehát azt, amikor az emberi életet jelentő agyműködés leáll. A molekuláris halál az egyes szervek, szövetek sejtjei irreverzíbilis károsodásának bekövetkeztét jelenti. Büntetőjogi szempontból ezutóbbinak van relevanciája.[1]

Az igazságügyi orvosszakértő egy holttestről adott szakvéleménye esetén halottvizsgálatot folytat le, melyet az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény is szabályoz. Eszerint a halottvizsgálat minden olyan körülményre kiterjed, amely a halál bekövetkezése tényének, bekövetkezése módjának (természetes módon bekövetkezett vagy nem természetes halál), okának megítéléséhez szükséges.

A halál tényének bekövetkeztét az életjelenségek hiánya és a hullajelenségek megjelenése alapján lehet megállapítani. Ha az orvos biztos abban, hogy a halál bekövetkezett megállapítja annak időpontját is, melyet az ún. korai és kései hullajelenségek alapján tud megítélni.

Korai hullajelenségek közé sorolandó elsősorban a süllyedéses hullafoltok, melyek jellegzetessége a bőrön kisebb-nagyobb kiterjedésű, összefolyó, szederjesvörös elszíneződés figyelhető meg. Ezt követik az ún. beivódásos hullafoltok, amelyek holttesten többé nem vándorolnak, illetve nyomás esetén azok nem halványodnak el. Ezek kialakulása a hőmérséklet függvényében a halál után 24–32 órával fejeződnek be. A harmadik lépés a hullamerevség, amely megjelenése a halál utáni 1,5–1 órában már észlelhető, azonban a teljes kifejlődéséhez 4–6 óra szükséges és 24–72 órán keresztül fennáll. Utolsó szakaszok közé sorolandó a holtest lehűlése, libabőr és a hullai önemésztődés illetve a hullai véralvadék.[2]

Az orvostudomány kései hullajelenségek közt tartja számon a rothadást, amely folyamatok 48–72 órán belül válnak láthatóvá, megjelenésüket azonban számos tényező befolyásolja, így a környezet hőmérséklete és nedvességtartama. Ezt követi a hullaviaszos átalakulás a halál után 3–4 héttel a bőr alatti zsírszövetben szürkés, morzsalékony csomók keletkeznek, az egész holttest hullaviaszos átalakulásához legalább 6–8 hónap szükséges. Kései hullajelenség még a hullai kiszáradás, mumifikáció és felázás. Az igazságügyi orvosszakértő az egyes hullajelenségek komplex értékelése alapján tudja a halál bekövetkeztének idejére nézve megközelítő pontossággal következtetéseket levonni.[3]

A fejezet elején említett másik elkülöníthető csoportba azok a bűncselekmények tartoznak, amelyek halállal nem járnak viszont testi sérülést, betegséget eredményeznek. Ebben az esetben büntetőjogi szempontból főszabály szerint ugyanúgy materiális bűncselekményekről van szó, azonban egyes tényállásokban veszélyeztetési elemek is megjelennek. Ezek azok az esetek, amikor a bűncselekmény megvalósulásához nem kell, hogy eredmény bekövetkezzen, elég a puszta veszélyeztetése a védett jogi tárgynak; ide tartozik például a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés.

A testi sérülés egy olyan folyamat, amelyet valamely külső behatás – erőművi, fizikai, kémiai vegyszerek kombinációja – indít meg és amelynek következtében a szervezet sejtjeiben, szöveteiben alaki eltérés – folytonosságmegszakítás vagy anyaghiány –, illetve működési zavar keletkezik. Az egészségsértés akkor következik be, ha külső behatás vagy biológiai tényezők eredményeként testi vagy lelki működési zavar betegség/kóros állapot alakul ki (Országos Igazságügyi Orvostani Intézet 16. számú módszertani levele).

A testi sérülést, betegséget eredményező bűncselekmények esetében az orvosszakértő feladata a sérülés helyének, idejének, természetének és keletkezési okának, valamint módjának véleményezése. Ekörben meg kell állapítania a gyógytartamot továbbá, hogy a sérülés maradandó fogyatékosságot vagy súlyos egészségromlást idézett-e elő, végül véleményt kell nyilvánítani az ügy szempontjából lényeges valamennyi olyan kérdésben, amelyben orvosi szakismeretekre van szükség. Mindennek már a nyomozati szakban hatalmas relevanciája van, hiszen a Büntetőtörvénykönyv gyógytartam alapján választja el a könnyű és súlyos testi sértés bűncselekményeit, amelyet eltérően büntet illetve ezeken belül is súlyosabban bünteti az egyes eseteket. Ha a bűncselekmény maradandó fogyatékosságot vagy súlyos egészségromlást okoz akár öt évi szabadságvesztés is kiszabható. Ennél is szigorúbb a büntetési tételkeret – kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés – ha a testi sértés életveszélyt vagy halált okoz.

Az elkövetés körülményei – ha azok nem törvényi tényállási elemek – a büntetés kiszabásánál jelentősek, ide tartozik például az elkövetés módja, eszköze. Ezeket az igazságügyi orvosszakértő a sebek alapján tudja megállapítani.

A seb alakját és részeit pontosan kell leírni, mert abból az előbb említetteken kívül még az erőbehatás irányára, a sérülést létrehozó erő nagyságára, a keletkezés módjára, az erőbehatás jellegére, körülményeire, a sérülések számára lehet következtetni. Különös figyelmet kell fordítani az esetenként orvosi ellátást külön nem igénylő, ún. melléksérülések leírására, mert azok nagy jelentőségűek lehetnek lezajlott esemény, a sérülés mechanizmusának rekontsrukciójában. Itt fontos megjegyezni a kezelőorvos szerepét is, aki először ellátja a sérült beteget. Ekkor látleletet készít, amely sok esetben az orvosszakértő véleményének egyetlen támpontja lesz, tekintettel a sebek gyógyulására.[4]

Büntetőjogi – azaz a minősítés – szempontjából nincs relevanciája, azonban a orvostani szempontból a sérülések attól függően csoportosíthatók, hogy a test felszínén (külső sérülések) vagy a test belsejében (belső sérülések) keletkeztek, de elkülöníthetjük azokat a keletkezési mechanizmus és a beható ok szerint (erőművi, fizikai, kémiai, biológiai) is. Keletkezési mód szerint a sérülés lehet többek között metszett, szúrt, vágott, elektromos, fagyási, égési, lövési, harapott és sugársérülés.

A sérülések és sebek vizsgálatának orvostani folyamata először a sértett általános állapotának felmérésével kezdődik. Ekkor az orvos rögzíti az eszméletlenséget, tudatzavart és annak időtartamát, alkoholos, gyógyszeres esetleg kábítószeres befolyásoltságra utaló tüneteket. Ezt követően a szakértő feltérképezvén a sértett testét leírja a sérülések és sebek elhelyezkedését, számát és minden releváns jellemzőjét. Következtet arra, milyen és mekkora erőbehatástól és eszköztől keletkezhettek illetve, hogy a vizsgálatot megelőzően mikor keletkezhettek ezek a sebek és mik azok gyógytartama.[5]

Az orvosszakértőnek a sebek vizsgálata során különös gondossággal kell megállapítania, hogy azokat idegenkezűség okozta-e vagy saját kezűleg követte el maga ellen a sértett, hiszen ennek büntetőjogi szempontból kiemelkedő jelentősége van. Ugyanis az öngyilkosságot a Büntetőtörvénykönyv nem rendeli büntetni, ezért az öngyilkosság kísérlete sem büntetendő. Az öngyilkosság kísérletét büntetőjogi szempontból még testi sértés bűncselekményeként lehet minősíteni ugyan, viszont a védett jogi tárgy – nevezetesen a más ember élete, testi épségének védelme iránti társadalmi érdek – hiánya miatt szintén nem valósul meg bűncselekmény a büntető anyagi jogi dogmatika szerint.

Orvostani szempontból önkezűségre utal a sérülés elhelyezkedése, a lemeztelenített testtájék amelyen a sérülés található. Emellett jellegzetes, hogy az önkezű elkövetésnél a személy a sérülést önmagának könnyen elérhető, „kézre eső” helyen okozza illetve ún. próbálgatási nyomok jelenléte is tipikus.[6]

Nemi élet szabadsága és nemi erkölcs elleni bűncselekmények
A Büntetőtörvénykönyv értelmező rendelkezései szerint szexuális cselekmény a közösülés és minden súlyosan szeméremsértő cselekmény, amely a nemi vágy felkeltésére, fenntartására vagy kielégítésére alkalmas, vagy arra irányul. Az orvosszakértő feladata elsősorban a szexuális cselekmény megtörténtének megállapítása illetve ugyanúgy az elszenvedett testi sérülések feltérképezése, amelyek segítségével a nyomozó hatóság megfelelően minősíti a bűncselekményt. Természetesen ezekben az esetekben is számos más körülményt figyelembe kell venni, mint például az elkövető szándékát, az elkövetés előzményeit és körülményeit, azonban ennek meghatározása az igazságszolgáltatás hatóságainak kompetenciájába tartozik.
Fontos, hogy a sértett minél előbb a hatóságokhoz és az orvoshoz forduljon, hiszen ez egy olyan bűncselekményi körről van szó amelyben az elkövetés nyomai könnyen megsemmisülhetnek – akár tisztálkodás által is – amely az orvosszakértő munkáját megnehezíti ez pedig döntően befolyásolhatja a későbbi eljárás menetét.

A sértett vizsgálatát legkorábban a gyakorló orvos végzi, jobb esetben nőgyógyászati szakrendelésen látják el. A sértett vizsgálatánál elsősorban azt kell megállapítani, történt-e közösülés, melyet a hüvely állapotából ítél meg az orvos. Ezt követően megállapítja, hogy találhatóak-e erőszak nyomai, melyek során nem csak a nemi szerveken ejtett sérülések vizsgálandók, hanem az áldozat egész testét fel kell térképezni. A leggyakoribb sérülések a melleken, combokon fordulnak elő, de jellemző a fojtogatás is. Ha az áldozatot nem volt védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen állapotban a bűncselekmény elkövetésekor az orvos DNS mintát vesz a körme alól. Végezetül az orvosszakértőnek véleményt kell adnia a következményekről is; ilyen lehet például a meddőség, nemi betegség, terhesség.[7]

Összegzésként megállapítható, hogy az orvosszakértő tevékenysége elengedhetetlen az ítélkezés alapjául tények feltárásában és a tényállás megállapításában. Emellett büntetőeljárásjogi szempontból az igazságügyi szakértő által elkészített szakvélemény bizonyítási eszköz, amely szintén nem csak az előbb említettek vonatkozásában fontos, hanem az ítélet megalapozásában döntő jelentőségű. A tudomány és technika fejlődésével a bíró egyre inkább komplex, a jogász számára nem ismert problémákba fut bele, ezért sokszor kénytelen, hogy szakvéleményekre alapozza ítéletét. Ez a fejlődés új és új szakértőket von be az igazságszolgáltatásba. A teljesség igénye nélkül megemlítendő a pszichológus és elmeorvos-szakértő, igazságügyi könyvvizsgáló, igazságügyi vegyész és botanikus szakértő. Így mindig az adott élethelyzet és megítélendő tény az, amely meghatározza a szakértő milyenségét.

Hivatkozások:
[1] VARGA Tibor: A halottakkal kapcsolatos eljárás. In: SÓTONYI Péter (szerk.): Igazságügyi Orvostan. Semmelweis Kiadó, Budapest, 2011. 79-101.o.
[2] Uo.
[3] Uo.
[4] HERCZEG László – SÓTONYI Péter: A testi sérülések vizsgálata és véleményezése. In: SÓTONYI Péter (szerk.): Igazságügyi Orvostan. Semmelweis Kiadó, Budapest, 2011. 103-111.o.
[5] Uo.
[6] Uo.
[7] BURIS László: A nemi élettel kapcsolatos orvosszakértői kérdések. In: Sótonyi Péter (szerk.): Igazságügyi Orvostan. Semmelweis Kiadó, Budapest, 2011. 321-329.o.

Felhasznált irodalom:
1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről
2012. évi C. törvény a büntetőtörvénykönyvről
2016. évi XXIX. törvény az igazságügyi szakértők tevékenységéről
BELOVICS Ervin – GELLÉR Balázs – NAGY Ferenc – TÓTH Mihály: Büntetőjog I. – Általános Rész. HVG – ORAC. 2014.
BELOVICS Ervin – MOLNÁR Gábor – SINKU Pál: Büntetőjog II. – Különös rész. HVG – ORAC Kiadó Kft. 2016.
SÓTONYI Péter (szerk.): Igazságügyi Orvostan. Semmelweis Kiadó, Budapest, 2011.