Az egykoriban nagyon népszerű hobbi, a bélyeggyűjtés mára már leáldozóban van. A témának természetesen még léteznek megkérdőjelezhetetlen szakértői. Ezek egyike Glatz István igazságügyi bélyegszakértő, akivel a Magyar Jelen készített interjút.
Kezdjük az alapoknál! Ön hogyan definiálja azt a kis darab papírt, amit bélyegnek nevezünk?
A bélyeg postai értékcikk – s ezért nagyon szigorúan el is kell számolni vele – amivel az ügyfelek a postai szolgáltatások díját leróják. A bélyeg egyik válfaja az okmánybélyeg – ma már ennek a hivatalos megnevezése illetékjegy –, ezzel az állam szedi be az őt megillető bevételt.
A postai szolgáltatások jó része visszaszorulóban van. Mi a helyzet a bélyeggel?
Napjainkban jóval kevesebbet levelezünk a postán keresztül, így az átlagember is alig találkozik bélyegekkel, de néhány évtizede még rengetegen hódoltak a bélyeggyűjtésnek. Ennek az is volt az oka, hogy a kádári politika a hatvanas években a bélyegpiacot, a bélyegkereskedelmet és a bélyeggyűjtés felügyeletét is kézbe vette. Ez azt is jelentette, hogy a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége (MABÉOSZ) élére is – esetenként- postai vezetők, szakszervezeti funkcionáriusok, párttitkárok kerültek. A pártirányítás egy mozgalmat is meghirdetett, aminek az volt a lényege, hogy minden gyárban, üzemben, ezek minden egységében bélyeggyűjtő kört kellett létrehozni, de az iskolákban is működtek az ifjúsági csoportok. Így egy népi mozgalom jött létre, s ennek az lett a vége, hogy a 80-as évek közepére a szövetségnek kb. 280 ezer aktív tagja lett. Azt, hogy milyen mértékben csökkent a bélyeggyűjtés iránti visszaesés, kifejezi az a sokkolóan ható szám, hogy ma a szövetség taglétszáma ezer egy-kétszáz környékén mozog.
Mivel járt annak idején ez a tagság?
Minden gyűjtő az éves tagsági díjáért egy bélyegsor, illetve bélyegblokk vásárlására volt jogosult. De a posta az amúgy is magas igények – a külföldieket is belevéve ez közel 300 ezres példányszámot jelent – kielégítését is túlszárnyalta, mert a bélyegeket nem egyszer milliós példányszámban nyomtatta ki. Ilyen hatalmas dömping pedig – mivel ezekhez minden gyűjtő tetszés szerinti mennyiségben, nagyon gyakran a családtagok, rokonok tagsági jogosultsága alapján könnyedén hozzájuthatott – egyszerűen megölte a magyar bélyegpiacot, értéktelenné tette a magyar bélyeget. Voltak, akik befektetési céllal vásárolták meg a bélyegeket, de amikor – akár pár évtized múlva – értékesíteni akarták az általuk jó befektetésnek vélt bélyegeiket, azzal szembesültek, hogy azok eladhatatlanok, hiszen szinte mindenki másnak is megvoltak. Még egy adalék a kinyomtatott bélyegek tekintetében. A Magyar Filatéliai Vállalat megmaradt bélyegkészletét egy, ma már külföldi tulajdonú cég, a Filatélia Hungarica Kft. vette át. Vágottan, fogazottan – teljes postai ívekben – állnak még napjainkban is azok a kinyomtatott bélyegek – még gyűjtői kezekben is -, amik nehezen értékesíthetőek.
Említette a befektetést, ami nehezen váltható pénzre. Mi legyen tehát azokkal a bélyegekkel, amik ott sorakoznak az albumokban?
Szakértőként dolgozom, ezért sokszor segítek családoknak, örökösöknek felértékelni a gyűjteményüket. A kádári szocialista időszak bélyegei gyakorlatilag eladhatatlanok, illetve rendkívül alacsony áron értékesíthetők. Ha egyáltalán valaki ma elad egy ebből az időszakból való bélyeget, maximum azt a névértéket kapja meg, amit a hatvanas-hetvenes években az ősök kifizettek érte. Ebben a leszorított bélyegpiaci helyzetben az is nyilvánvaló, hogy kereslet csak a tökéletesen tiszta, makulátlan minőségű darabok iránt lehet, minden más valóban abszolút értéktelen. Azt javaslom tehát, ennek az időszaknak a bélyegeit adjuk oda a gyereknek, unokának, játsszon vele, hiszen az egykor meghirdetett szlogenekből azért egy valami igaz volt: „A bélyeg tanít, nevel és szórakoztat!”
Említette a bélyegek értékelését. Milyen kategóriák vannak egy bélyeg felértékelésénél?
A bélyegek értékét a bélyegkatalógusok hozzák. A katalógusokban a bélyegekre vonatkozóan a gyűjtő általában két oszlopot talál. Az elsőben a használatlan (postatiszta) bélyegek árai szerepelnek, a másodikban a használt (leáztatott) daraboké. Azonban az 1930-as évek középéig egy harmadik oszloppal is találkozik a gyűjtő, amelyben azoknak a bélyegeknek az értékét adja meg a katalógus, amelyek hátoldalán bélyegragasztó vagy annak nyoma van (ezeket mondjuk mi „falcos” bélyegnek, a német Falz = nyom kifejezésből eredően). A magyar katalógus törekszik arra, hogy a bélyegek postai küldeményeken való előfordulását, felhasználását is értékelje. Ezek a katalógusárak főként a korai, 1900 előtti bélyegekre vonatkoznak. A bélyegeket megkülönböztetjük kiadási céljuk szerint is. Vannak az általános postai használatra, a küldemények bérmentesítésére gyártottak – ezeket nevezzük forgalmi bélyegeknek – illetve a különböző évfordulókra, nagyobb eseményekre gyártott ún. alkalmi bélyegek. Az előbbi kategóriából rengeteg készült, így érthető, hogy a gyűjtők – már csak az alacsonyabb példányszámok miatt is – inkább az utóbbiakat keresik és vásárolják.
Érdekességképpen a Magyar Posta nem csak fogazott, hanem vágott (fogazás nélküli) változatban is hozott forgalomba bélyegeket, amik a katalógusban is szerepelnek, ezek névértéke tízszeres volt, a fogazott változathoz képest. Kiadásukat 1991. év végén megszüntette, majd 2014-től egyes kiadásoknál (blokkoknál) ismét bevezette. A katalógusokban egyébként nem csak bélyegek, de blokkok is szerepelnek.
Ezek milyen postai kiadványok?
Tulajdonképpen ezekből is két fajta van, hiszen megkülönböztetünk blokkot és kisívet. A bélyegblokk a kezdeti időszakban általában egy darab, ma már akár több azonos, vagy eltérő névértékű bélyeget tartalmazhat. Készülhet fogazottan és vágottan (fogazás nélkül). Vannak, akik a bélyeget a blokkból kitépik, vagy kivágják, újabb változataként a gyűjtésnek. A kisív is hasonló szerkezetű, több bélyeget, akár eltérő névértékkel is tartalmazó változat. Hasonlóságaik miatt a bélyegkatalógusok sem egységesek a besorolásban. Az azonban mindkettőre jellemző, hogy elsősorban gyűjtői célra készülnek, kevésbé postai bérmentesítésre. Az első magyar bélyegblokk az 1932-ben kiadott LEHE blokk, míg az első kisív az 1942. évi Vöröskereszt elnevezésű. De vannak még más, a bélyegekhez köthető postai kiadványok is, ilyen az első napi bélyegzésű boríték (FDC = First Day Cover). Ennek a borítéknak a bal alsó részén a bélyeg témájához köthető grafika jelenik meg, a jobb felső sarokban ott van az erre az alkalomra kiadott bélyeg, ami le van bélyegezve egy alkalmi bélyegzővel, ill. a boríték még a megjelenés napjára utaló második bélyegzővel is. Ezeken kívül a posta olyan módon is előállíttatott a kivitelező nyomdákkal bélyegeket, mintha azok borítékról leáztatott, lepecsételt bélyegek lennének. Ezt úgy érték el, hogy a kinyomtatott ívek hátoldalát nem ragasztózták – szaknyelven gumizták – hanem simán hagyták. Ezeket az íveket aztán postai bélyegzővel négy bélyeg találkozásánál lebélyegezték és értékesítették. De, hogy teljes legyen a sor, meg kell említeni a Carte Maximumot is. Ez olyan képeslap, amelynek képoldala általában a bélyeg képével azonos, ennek a képes felére rá van ragasztva a bélyeg, és le van bélyegezve a képeslap és a bélyeg témájára utaló alkalmi bélyegzővel. Kifejezetten gyűjtői célra készültek, postai küldeményként nem használhatóak, de kevésbé népszerű gyűjtési területet képviselnek.
Összefoglalná tehát, hogy miből állhat a teljes sora egy bélyeg különböző formában való megjelenésének?
Postatiszta bélyeg fogazottan, vágottan, ugyanazok pecsételve, első napi borítékon (FDC-n) és Carte Maximum levelezőnapon. Vannak olyan változatok is, amikor a gyűjtők egyszerűen csak egy papírlapra vagy kartonlapra felragasztják a bélyegeket és lebélyegeztetik azokat alkalmi bélyegzőkkel. A gyűjtői fantázia szerint ezek a legváltozatosabbak lehetnek. Értéküket tekintve az első napi borítékok szinte eladhatatlanok, a Carte Maximumok iránt kicsi az érdeklődés, ezt a két szegmenset például Magyarországon alig pár ember gyűjti.
A bélyegek sokszor sorok formájában kerültek kiadásra, a teljes sor ára hogyan viszonyul az egyes címletek egyenkénti árához?
A katalógus alapvetően a komplett sorozathoz ad árat, de az nem biztos, hogy az azonos az egyes címletekre adott árak összegével. A katalógus feltünteti a kiadott példányszámot is, de ez sorozatoknál a komplett sorozatra vonatkozik. Viszont előfordulhat, hogy egy-egy tagja a sorozatnak jóval magasabb példányszámban került kiadásra a záró értékhez (a sorozat utolsó bélyegéhez) képest, vagyis a sorozat különböző címleteit, eltérő mennyiségben nyomtatták ki.
Be lehet tehát sorolni, hogy mi valójában a bélyeggyűjtés: hobbi, játék, vagy befektetés?
Magyarországon befektetésnek semmiképpen nem nevezném, de a világon máshol sincs meg a korábbi érdeklődés ez iránt a tevékenység iránt. A bélyeg értékét alapvetően a ritkasága határozza meg, vannak nagy világritkaságok – a Mauritiusokról bizonyára sokan hallottak – amelyek nemzetközi árveréseken is nagy érdeklődésre számítanak, de ez már nem elsősorban a gyűjtői, hanem a befektetői oldal. Még egy érdekesség a világ változására, a bélyeg területén is elvesztette Európa a vezető szerepét. 13 éve ázsiai elnöke van a nemzetközi bélyeggyűjtő szövetségnek (FIP). Az ázsiai országok nagyon összetartanak, megnyertek maguk mellé Európán kívüli országokat is, így a döntéseiknél számbeli fölényben vannak, Európával szemben. A bélyegpiac súlypontja is áthelyeződött, nem véletlen, hogy az egyik legnagyobb német bélyegárverező ház is Ázsiában nyitott képviseletet. Egyszóval az mindenképpen kijelenthető, hogy nemzetközi viszonylatban is leszálló ágban van a bélyegpiac. Hobbinak viszont természetesen változatlanul nevezhető, hiszen nagyszerű kikapcsolódás ez a bélyeggyűjtőknek.
Eddig beszéltünk a bélyegekről, de végül mondja el, mi a feladata az igazságügyi bélyegszakértőnek? Ebben a pozícióban ma Magyarországon egyedül Ön tevékenykedik.
Engem a bélyegpiac bármelyik szereplője – gyűjtők, kereskedők, árverezőházak – felkérhet szakértőnek. Rajtuk kívül – mint azt a titulusom is mutatja – hatósági ügyekben is gyakran kapok felkérést bíróság, ügyészség, rendőrség, NAV, egyéb hivatalos szervek részéről. Az általam kiadott fényképes szakértői vélemények száma közelít a kétezerhez. A lényeget tekintve azonban mindegyikben alapvetően arra a fő kérdésre adok választ, hogy a nekem átadott, általam megvizsgált bélyeg vagy egyéb postai dokumentum valódi-e vagy hamis?
