Hirdetés
Küldöttválasztó közgyűlést tart a budapesti kamara
Az igazságügyi szakértők szerint rendezni kell a díjtartozásokat
A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara vidéki területi kamarái április végén tartották tisztújító közgyűléseiket, míg a budapesti kamara május végén rendezi küldöttválasztó közgyűlését. A pécsi kamara közgyűlésén a szakértői életpálya-modell kidolgozását, míg a szegedi kamara közgyűlésén a ki nem fizetett szakértői munkadíjjal kapcsolatos tartozások figyelemmel kísérését szorgalmazták. (Cikkünket folyamatosan frissítjük - a szerk.)
Az ORFK májusban kiegyenlíti a szakértők járandóságait
Visszahangra találtak a területi szakértői kamarák küldötteinek kritikái
A MISZK területi tisztújító közgyűlésein szóvá tették, hogy a kirendelő hatóságok jelentős összegekkel tartoznak a szakértőknek - írta honlapunk beszámolója alapján a Népszava. Az ORFK-n azt ígérték, hogy májusban kiegyenlítik az összes számlát. A lap hivatalos forrásból megtudta, hogy a szakértők országszerte mintegy 650 millió forintot várnak kifizetetlen számláikra.
Szakértők az Igazságért Alapítvány
Ajánlja fel adójának 1%-át az igazságügy érdekében
Ezúton kérjük mindazokat, akik fontosnak tartják az igazságszolgáltatás, az igazságügyi szakértők munkájának a segítését, hogy adójuk 1 %-át a „Szakértők az Igazságért” Alapítvány számára ajánlják fel, amelyet ezennel is megköszönünk.
Az alapítvány adószáma: 18926600-1-19
Latorczai János
Környezetvédelmi igazságügyi szakértői konferencia
Május 18-án rendezik meg a XIV. Környezetvédelmi igazságügyi szakértői konferenciát a Hungexpo Kerámia-termében (Budapest, X. Albertirsai út 10.). A fő téma: a hulladékgazdálkodási törvény változásának hatása az igazságügyi környezetvédelmi szakértői tevékenységre. Előadást tart többek között Rácz András, a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára, Veress Gábor egyetemi tanár, a MTESZ elnöke, valamint Raisz Iván nyugalmazott egyetemi docens.
A szakértői alapismereti vizsga csoportbeosztása
Tisztelt Kollégák!
A mellékletben található file-ok tartalmazzák a vizsgára jelentkezők csoportbeosztását.
A vizsgázás szóban történik, és a sorrendet a vizsgázók egymás között dönthetik el.
A vizsgázóknak eredményes felkészülést és sikeres vizsgát kívánunk!
Igazságügyi szakértői alapismereti vizsga május 17-én
A MISZK névjegyzékébe újonnan felvett szakértők alapismereti vizsgája 2012. május 17-én lesz.
Részletes információk és a jelentkezési lap a mellékletekben találhatók.
Megjelent az EuroExpert 4. hírlevele
Az EuroExpert – az igazságügyi szakértők nemzetközi szervezete – 4. elektronikus hírlevele kiemelten foglalkozik az oroszországi mediáció helyzetével és a tervezett osztrák bírósági reformmal. A hírlevélben beszámoló olvasható a MISZK 2012. március 3-i küldöttgyűléséről is. A cikkhez mellékeljük az eredeti hírlevelet, valamint annak összefoglalóját Erős Eszter fordításában.
Ügyintézés igazolvány nélkül
Bővítik az elektronikus közigazgatási szolgáltatások körét
Elektronikus ügyfél-azonosítás, elektronikus aláírással benyújtható dokumentumok, elektronikus információáramlás – várhatóan ezekkel a szolgáltatásokkal bővül jövő év elejétől az elektronikus közigazgatási szolgáltatások köre. Az új jogszabály alapján a jövő év elejétől az ügyfél akár egy mobiltelefonnal, igazolvány nélkül is el tudja majd intézni hivatali ügyeit az adóhivatalban vagy a társadalombiztosítónál.
Jön a mobil-, a tranzakciós és a biztosítási adó
A készpénzfelvételtől a kártyás vásárláson át a sárga csekkig
Több új adót vezet be a kormány: lesz mobil- és tranzakciós adó is. A mobiladó azt jelenti, hogy minden megkezdett perc és elküldött SMS/MMS után 2 forintot kell fizetni. De adózunk majd készpénzfelvétel és -befizetés, csoportos beszedések, bankkártyás vásárlások és sárga csekkek után is. Idén 155, jövőre mintegy 600 milliárd forint pluszt szed be az állam.
Ellentmondásos a kötelező kamarai regisztráció
Több százezer vállalkozás fizette be március végéig a hozzájárulást
Az egyéni és társas vállalkozásoknak március 1-ig kellett kezdeményezniük a területi kereskedelmi és iparkamaránál regisztrációjukat, március 31-ig pedig befizetni az ötezer forint kamarai hozzájárulást. A szabályozás alkotmányosságát és ellentmondásait már megtámadták az Alkotmánybíróságon, de kritikusan beszélt a regisztráció bevezetéséről Melegh Gábor, a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara (MISZK) elnöke is.
